Grafén

Graphene2
© SGI 2014

A karbontól a kincsig

Fent a levegőben

Max és Lily éppen beszállnak egy repülőgépe, ami korszerű kompozitból készült grafén felhasználásával: egy sajátságos karbon struktúra, ami a repülőgépet erősebbé és könnyebbé teszi a korábbi anyagokhoz képest.

A grafén olyan, mint egy végtelen sok méhsejtből álló lép, és csak karbonból van – motyogta Lily.

Max pedig csak keresgélt tovább egy film után a repülőgépen lévő gyűjteményből, amit útközben megnézhetnek, így nem hallotta Lily-t elsőre.

Tudtad, hogy a 21. század kezdetén a légi közlekedésnek volt a legrosszabb karbonlábnyoma az összes közlekedési mód közül? – ismételte meg Lily. – De már nincs így. A karbon lép megmenti a napot! A légi közlekedésnek minimális a széndioxid emissziója.

Mindez a hatásfokról szól. Új grafén kompozitokat használva a mérnökök szuper biztonságos, könnyebb repülőgépeket készítettek, amik kevesebb üzemanyagot fogyasztanak – felelte Max.

Némileg csalódva a légitársaság filmbéli ízlésében előkapott a zsebéből valamit, ami vékony műanyag fóliának látszott. Kigöngyölítette egy 14 inches érintőképernyővé, majd elkezdett böngészni a több száz film között, amit lementett. Önelégülten mosolygott.

Nem csak repülőgépekről van szó – mondta. – A grafén egy szuperanyag, ami forradalmasította az elektronikát is.

 

A grafénről számokban

A grafén tulajdonképpen egy extrém vékony hártya közönséges karbonból. A különleges tulajdonságainak köszönhetően anyagi formát ölthetnek azoknak az álmai, akik elektronikával és egyéb technológiákkal foglalkoznak.

10-szerese a hővezetése a rézéhez képest

100-szor erősebb, mint az acél, ugyanakkor igen hajlékony

1 000 kilométer per másodperc sebességgel haladnak benne az elektronok, ami kitűnő elektromos vezetővé teszi

10 000-szer vékonyabb az emberi hajnál

100 000-szer könnyebb, mint a szokásos papírok

& 98%-ban átereszti a fényt, mindamellett olyan sűrű, hogy semmi nem képes áthaladni rajta

Egy képzeletbeli 1 négyzetméter grafénből készült bölcső kevesebb, mint egy miligrammot nyom, ugyanakkor biztonsággal meg tud tartani egy 4 kg-os újszülött babát!

dióhéjban…

A fenti jellemzők nem csupán a meglévő technológiák hatékonyságát növelik óriási mértékben, hanem az alkalmazások egészen új világát bővítik. A tranzisztorok még kisebbek és gyorsabbak lehetnek, az érintőképernyők könnyebbek és robusztusabbak, a műanyagok 30 fokkal tovább ellenállhatnak a hőnek, a szennyezést mérő szenzorok érzékenysége a sokszorosára nőhet. Az elektronikák hajlékonyak, könnyebbek, erősebbek, ellenállóbbak és környezetbarátok lehetnek.

Mindamellett tudósok még kutatják ennek az anyagnak a tulajdonságait, és ezen tanulmányok gyümölcse még nem érett meg. Így csak várhatjuk, hogy a mi grafén álmaink valóra válnak, mint Max és Lily világában.

Következő állomás… PáRIzS!

Mindeközben a két főhősünk már készen állt a landolásra… Ráhangolódtak, hogy kitalálják, mire is hasonlít az Eiffel torony a jövőben, hogyan segítsen energiával ellátni egy teljes elővárost köszönhetően a szerves elektronikának!