3D nyomtatás

3Dprint2
© SGI 2014

Mindent kinyomtatni

Max és Lily élvezték a kellemes sétát a Hyde Parkban. Max különösen, megpróbált közelebb kerülni a Szónokok Sarkához, a fejében tudományos és technikai témák sokaságával, amiket szeretett volna kifejteni bárkinek, aki meghallgatja. Másfelől Lily boldogan csavargott, lefényképezve a madarakat, kacsákat, hattyúkat és más színes teremtményeket, amíg valami különös dolog el nem vonta a figyelmét.

Egy icipici kacsa tűnt úgy, mintha valamiféle aggodalomban lett volna. Miután észrevette, Lily pár pillanatra megdöbbent látva, hogy a kacsa elveszítette az egyik lábát. Megmutatta Maxnek is, majd mindketten közelebb mentek. Lily a kezébe vette, és megkérdezte Maxet, tudnak-e valamit tenni. Max – lévén, hogy problémamegoldó gondolkodású – kiváló ötlettel állt elő:

Emlékszel a 3D nyomtató üzletre, amit útközben láttunk? – kérdezte, gyorsan hozzátéve a mottójukat – „Mi mindent kinyomtatunk”. Ha mindent kinyomtatnak, akkor tudnak nyomtatni a kacsának lábprotézist, nem?

Természetesen, tudunk! – mosolygott rájuk egy vörös arcú férfi megnyugtatóan.

Ő volt protézis osztály vezetője.

Már nyomtattunk hosszú élettartamú érrendszert is – tette hozzá büszkén.

Ezt követően készített egy fényképsorozatot a kacsa jó lábáról, majd hozzálátott a protézis megtervezéséhez. Ajánlott még egy sebészt, aki biztonsággal tudja csatlakoztatni a lábat.

Max és Lily megbeszélték vele, milyen típusú anyag lenne a legjobb lábprotézisnek. Műanyag, fém, kerámia és viasz volt, ami közül választhattak. Annak érdekében, hogy kellő tájékozottsággal tudjanak döntést hozni, a 3D nyomtatás több részletéről is érdeklődtek.

Tudták már, hogy a 3D nyomtatás egy olyan eljárás, ahol az objektum a semmiből áll elő. Rétegről rétegre, a nyomtató a sémának megfelelően adja hozzá az anyagot, amíg a teljes tárgy elkészül. Szinte nincs is korlát az elkészítendő tárgy alakját illetően.

Az alkalmazások száma és széleskörűsége megdöbbentő. Minden nyomtatható: művészi tárgyaktól, legyen az vázlat vagy szobor a mindennapi használati tárgyakig, mint szivacs vagy csavar, ékszerektől vagy divat kiegészítőktől, úgymint nyomtatott kalap a leg összetettebb légiközlekedési vagy autóipari berendezésekig. A valaha kinyomtatott leg extrémebb objektumok teljes házat is magukban foglaltok… vagy éppen palacsintát is! Bizony, mind az építészet, mind pedig a konyhaművészet sikeresen alkalmazza a 3D nyomtatást!

A 3D nyomtatás forradalmasította a prototípusgyártást. A termékfejlesztés hatalmas lökést kapott, köszönhetően annak, hogy egy új termék különböző változatai könnyebben megalkothatóak lettek. Következésképp az optimális megoldások gyorsabb és hatékonyabb úton váltak elérhetővé.

A legfontosabb és legmeglepőbb alkalmazások közül jó párat az egészségügy és a biológia területén találjuk meg. A kutatók nyomtattak ki sejteket veséből, májból és szívből is. Kerámia fog implantátumok, fém csípőízületek és cserélhető térdek mind részleteiben egyedileg tervezettek és nyomtatottak az egyes páciensek igényeinek megfelelően.

Most, ahogy Lily tartotta a kezében a kis pácienst, bármilyen meglepő is, Maxszel mindketten elhatározták, hogy segítenek a kiskacsának új, működőképes lábat kapni.